A Cruise, a General Motors vezetéstechnológiával foglalkozó leányvállalata ezen a héten újra közutakra viszi önvezető járműveit. A vállalat tavaly októberi incidense után állította le a tesztelési folyamatot, miután San Franciscóban súlyosan megsérült egy gyalogos – írja a CNN.
Az autók tesztelését az arizonai Phoenixben indítják újra. Az átalakított Chevrolet Bolt EV-k volánja mögött egy „biztonsági sofőr” ül majd. A járművek továbbra is maguktól vezetnek majd, de az ülésben lesz egy valós személy is, aki szükség esetén kész átvenni az irányítást.
A tavalyi baleset során az önvezető autó elütött egy járókelőt, aki már korábban szerencsétlenséget szenvedett egy másik jármű által. A jármű a probléma észlelését követően megpróbált az út szélére állni, hogy ne okozzon a többi jármű számára akadályt, azonban ezzel csak tovább rontotta a helyzetet. 20 méteren keresztül vonszolta a gyalogost a járdán.
Az eseményt követően a kaliforniai gépjármű-felügyelet felfüggesztette a Cruise járművekre üzemeltetésére vonatkozó engedélyét az államban, mivel állításuk szerint a vállalat nem működött együtt a baleset kivizsgálásában. A Cruise két nappal később országszerte leállította minden tevékenységét.
A vállalat azóta frissítette szoftverét, hogy a jármű jövőben jobban tudjon reagálni az ilyen incidensekre. A baleset komoly hatást váltott ki a cégnél. A vezérigazgató és több másik vezető is lemondott, emellett az alkalmazottak negyedét elbocsájtották.
Totális csőd az önvezető autók bevezetése: ez pusztítja el őket
Lesújtó képet fest egy friss felmérés az önvezető autókról, amelyeknek a bizalmatlanság lehet a veszte.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?