Méltatlan körülmények között kell várakozniuk a Debreceni Egyetem onkológiai részlegén a betegeknek: hétfőn is hosszú sorok alakultak ki, a szabad ég alatt vártak órákat bejutásra a betegek - írja a Népszava.
- Hétfőn, százhúszan-százharmincan vártak arra, hogy bejussanak az épületbe - mondta Köteles László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzat egyik képviselője, aki aznap reggel kilenckor állt be a sorba, és akkor már legalább hetvenen voltak előtte. A képviselő azt mondta, ő maga március óta jár ide, és többször szóvá tette az embertelen körülményeket az intézmény vezetésének. A sorállás után - tette hozzá - megint néhány órát várni kell arra is, hogy leleteiket és őket megnézze az orvos, aki végül a vérvizsgálat eredményétől függően kiírja a kemoterápiát. Ezután újabb egy-két óra.
Kapcsolódó
Bár mindenki időpontot kap, valójában csak a napot jelölik ki a betegeknek, az ellátást akkor kapják meg, amikor sorra kerülnek.
A Debreceni Egyetem csak annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy a rektor az elmúlt napokban elrendelte a helyzet felmérését, és a problémák megoldására megkérte Páll Dénest, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának megbízott elnökét.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt