Elkerülhetetlennek tartja az áremelést Kolonics Zoltán, a budapesti Málna The Pastry Shop tulajdonosa, aki társával és feleségével, Varga Ágnessel átvehette a Dining Guide gáláján az év cukrászdájának járó elismerést - írja a Világgazdaság. Náluk nem fordulhat elő, hogy "olcsósítják" a termékeket. Ugyanazt a madagaszkári vaníliát, belga csokoládét, brontei pisztáciát használják ezután is, tehát ha nem szeretnének ráfizetéssel működni, akkor ezt bele kell kalkulálni az árakba - mondta Kolonics Zoltán.
De nem csupán az alapanyagokról van szó, az áram is brutálisan drágult. Mivel ipari áramot használnak, ez rendkívül érzékenyen érinti őket. Több mint 200 százalékos áremelkedés következett be az elmúlt időszakban. Eddig nagyjából 20 százalékkal húzták feljebb az áraikat, miközben az alapanyagok esetében 40 százalékos növekedést tapasztaltak. Ha nem stabilizálódik a helyzet, kénytelenek lesznek ismét növelni a sütemények árát.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?