A cukrászok is egyre nagyobb bajban vannak az áremelkedések miatt. A sütemények már a luxus kiadások körébe kerültek – mondják. Egyre kevesen engedhetik meg maguknak, hogy beüljenek egy cukrászdába, vagy ha be is ülnek, a legtöbben az olcsóbb süteményeket keresik.
A sütemények alapanyagainak ára hirtelen szaladt a magasba, mondják a cukrászok. A tejtermékek, a liszt, a cukor, a különféle ízesítők folyamatosan drágulnak. Egy szécsényi cukrászdában azt mondják: egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy beüljenek sütizni. Itt a sütemények ára 500 forint körül mozog - derül ki az ATV riportjából.
"Szécsény cukrászdáiban is emelkedtek a sütemény árak, de én úgy gondolom, hogy még az ország más területeihez képest: Budapesthez vagy Balatonhoz képest még olcsók vagyunk. A vidéki ember az 1200 forintos szelettorta árat nem igazán tudja megfizetni" - magyarázta Híradónknak Béres Mária, a Happy cukrászda üzletvezetője.
A cukrászok között egyre kevesebben vannak, akik ki tudják gazdálkodni a működési költségeiket áremelés nélkül. Ebben a hévízi cukrászdában tavasszal már emelték az árakat, de úgy látják, hogy idén még egyszer módosítani kell az áraikat.
"A még mindig nem teljesen egyértelmű energia árak miatt elképzelhető, hogy kora ősszel újra kell emelni. Először azonban mindenképpen megvárjuk, hogy mi lesz a vége: lássuk a számokat, milyenek is ezek az energia költségek" - fejtegette a problémát Karádi Szabolcs, üzletvezető-tulajdonos.
A vendégek között egyre többen választanak olcsóbb sütiket, vagy ritkábban ülnek be cukrászdába, de akkor megadják a módját a választásnak.
Egy hajdúszoboszlói szállodának a cukrászdájába járó vendégek is azt mondják, hogy már meg kell gondolni, ki és mikor megy cukrászdába: "Manapság luxuscikknek számít, de néha azért megéri megengedni magának az embernek, hogy megvegye" - mondta az egyik vendég.
A üzlet vezetője arról beszélt, hogy ők is emeltek árat, de ennek ellenére nem csökkent a forgalom: "Inkább emelkedett. A forgalomnak az emelkedése annak köszönhető, hogy benne vagyunk a szezonban és mivel Hajdúszoboszló jelentős fürdőváros, így az idegenforgalom biztosítja azt a forgalmat, ami a belföldi forgalom visszaeséséből következhetne be" - fejtette ki Márkus Pál, üzletvezető.
A cukrászdák üzemeltetői attól tartanak, hogy a termékeik árának további emelését követően – a kiemelt turisztikai központok kivételével – jelentős forgalomcsökkenéssel járhat, de azt is látják, hogy egyre nehezebb a termékeik költségeit kigazdálkodni.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros