Összesen 120 ezer családnak jutott eddig a családi otthonteremtési kedvezményként (csok) ismert állami lakástámogatásból.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma MTI-nek elküldött összefoglalója szerint az érintettek összesen 363 milliárd forint támogatást kaptak a a rendszer indulása - azaz 2015. július 1-je - óta. Az igénylők mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig 57 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.
Tíz új építésű lakóingatlanból kilenchez, míg a használt lakásoknál minden nyolcadik vásárláshoz veszik igénybe a kedvezményt. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják. Egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni.
A csok mellé felvehető, garantáltan 3 százalék alatti kölcsönt, valamint a lakások jelzáloghiteléhez nyújtott támogatást - amely a július 1-jét követően megszületett második gyermek után 1 millió forinttal, a július 1-je után született harmadik gyermek után 4 millió forinttal csökkenti a családok jelzáloghitel-tartozását -, valamint a falusi csokot már közel 15 ezer ember igényelte július 1-je óta.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró