A szombathelyi Styl ruhaipari cég csődeljárást kezdeményez maga ellen - írja a Nyugat.hu.
Az MVM már korábban kikapcsolta az áramot az épületben, majd az aggregátort is, ezért leállt a termelés. A fűtést is aggregátorral próbálták megoldani.
A cég a fizetésekkel is elmaradásban van, jelenleg az októberi fizetés egy részével és a teljes novemberi fizetéssel tartoznak az alkalmazottaknak.
A portál több dolgozóval is beszélt, akik szerint a vezetőség elkérte mindenkinek az elérhetőségét és szerdára ígértek nekik további információkat.
Radics Tibor általános igazgató a portálnak megerősítette, hogy a napokban kezdeményezik a csődeljárást. A fizetési elmaradásokkal kapcsolatban azt közölte, hogy valóban vannak nehézségeik, de szerinte „a dolgozóknak meg kellett volna érteni, ha nem gyártják le a megrendelést, akkor nem lesz pénz, és nem tudunk fizetést adni”.
Radics azt is hozzátette, hogy ő azon dolgozik, hogy mindenki megkapja a fizetését. Az MVM-mel próbálnak megegyezni, azonban nagy szükségük lenne az állam vagy az önkormányzat segítségére. Az önkormányzattól már nemleges választ kapott a megkeresésére, Hende Csaba országgyűlési képviselőt pedig nem érte el.
A Sheinnek vetélytársa akadt, máshova is érkeznek az olcsó ruhák
Az Amazon csökkenti a 20 dollár alatti ruhákat értékesítő kereskedők díjait, ami annak a jele, hogy a kínai Shein céggel árháborúra készül. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Nem árt ezt tudni, mikor orvoshoz megyünk

Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?

Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják

Frissítette a KSH az inflációs kosarat: meglepő változások léptek életbe

Müncheni terrorista: Paradicsom helyett vissza a feladónak

Figyelem: Nehogy elfogyassza, súlyosan fertőző a népszerű termék

Ettől sokkot kap: akár 80 forinttal is olcsóbb lehetne a tankolás

Amerika megfenyegette Putyint: beléphetnek a háborúba
