Politikai oldaltól függetlenül ki kellene állni a Csíki Sör mellett, mivel egy magyar cég Dávid és Góliát harcát vívja egy külföldi multinacionális céggel - véli Lázár János. A tárcavezető a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy a kormány kötelességének tartja, hogy kiálljon a magyar vállalkozások érdekei mellett.
A stratégiai kabinetülésén is egyeztettek a Csíki Sör és a Heineken jogvitájáról. Lázár szerint aggályos, hogy a per két fronton folyt, két ellentétes ítélettel. Míg az EU brüsszeli bíróságán megállapították, hogy a kézműves márka nem sértett szerzői jogot, addig egy romániai bíróság ennek az ellentétét mondta ki.
A lex Heineken néven emlegetett tervezetről, vagyis hogy az állam korlátozná, hogy tiltott önkényuralmi jelképeket kereskedelmi forgalomban használjanak elmondta, éppen a holland sörgyártó saját gyakorlatát alkalmazták Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, amikor megfogalmazták a javaslatot. Lázár szerint fontos kiemelni, hogy a 1951-ben maga a Heineken határozott arról, hogy a vörös csillagot fehérre cseréli. Elmondta, kíváncsi rá, hogy a kilencvenes években miért került vissza a vörös csillag a csomagolásra.
Álláspontja szerint a törvény nem sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. Úgy látja, hogy a kereskedelmi érdekek nem lehetnek fontosabbak az emberi méltóságnál. Arról is tájékoztatott, csütörtökön Székelyföldre utazik, hogy a Csíki sör vezetőivel egyeztessen.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot