Magához tért a cseresznye ára, legalábbis a Budapesti nagybani piacon - derül ki az NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adataiból.
A nagybanin ugyanis a belföldi cseresznye május közepén héten lépett piacra 1200 forintos kilós árral, majd fokozatosan csökkent az ár, június utolsó hetében már 675 forintot kellett érte adni.
A budapesti "sima" piacokon májusban még 1680 forintba került egy kiló, június végén viszont már 800-1000 forint volt a jellemző. Az áruházláncok közül ezen a héten a Lidl akciózik a cseresznyével, a boltlánc 1000 forintért ad egy kilót. Több budapesti zöldségesnél pedig 1200-1600 forintos az mostani ár.
Sokkal több cseresznye meg külföldre
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 4,8 és 11,3 ezer tonna között ingadozott a cseresznye termése, a kedvezőtlen időjárás miatt az idei termés gyenge lehet.
A magyar cseresznyemérleg továbbra is vastagon pluszos: bár a friss cseresznye exportja 2018-ban - az egy évvel korábbi 686 tonnáról - 643 tonnára csökkent, az import viszont mindössze 66 tonnát tett ki. A magyar cseresznye elsősorban a szlovák, a román és a lettországi piacon köt ki.
Megjött a meggydrágulás
Miközben a cseresznye ára lejtőre került, a meggy jóval drágább lett. A nagybanin a múlt héten 500 forintba került, ez 37 százalékos drágulásnak felel tavalyhoz képest.
A meggydrágulásra számítani lehetett: Mártonffy Béla, a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke június közepén azt nyilatkozta, hogy a meggy ára a tavalyinak a duplájára is nőhet idén a tavaszi aszályok és a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését