Az államtitkár emlékeztetett: 170 ezren éltek a végtörlesztés lehetőségével, 140 ezren jelentkeztek eddig az árfolyamgátba, míg mások forintosították devizahiteleiket. Cséfalvay Zoltán az újabb kezdeményezés lehetőségét firtató kérdésre elmondta: mindenfajta, a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésnek költségvetési vonzata van.
Az államtitkár szerint nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni abból,hogy a gazdasági tárca kedden kiadott adatai szerint az év első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya már az éves előirányzat 60 százalékát tette ki. Úgy fogalmazott: a költségvetés lefutása orrnehéz, tehát év elején több a kiadása, és az évközi hiányszint függ attól is, hogy mikor teljesülnek egyes adóbevételek. Az államnak mindig vannak külön, egyszeri kiadásai is - tette hozzá.
Cséfalvay Zoltán szerint az Európai Bizottság pénteken ismertetett gazdasági előrejelzésében leírt hiányt a kormányzati kiadások lefaragásával is lehet csökkenteni. "A differencia már nagyon szűk" - utalt az államtitkár arra, hogy a kormányzati célhoz képest a bruttó hazai termékben mért, 0,3 százalékpontos különbözet mintegy 90 milliárd forintot jelent.
Végezetül arról is szólt, hogy az adórendszer átalakítása lezárult. Egy - az ellenzék által javasolt - progresszív adórendszer újbóli bevezetése már az átlagkereset szintjén is adóemelésnek felelne meg - tette hozzá.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak