A kormány úgy döntött, hogy "legyen egy nagy és robosztus gazdasági minisztérium". Ennek keretén belül kerül el tárcájától mindaz, aminek a vállalkozásfejlesztéshez köze van. A kulturális és innovációs minisztériumhoz pedig, a Palkovics László lemondása után megszűnő TIM-től, a felnőttképzés kerül - mondta a miniszter.
Az interjúban szóba került, hogy mi lesz azokkal a kulturális intézményekkel, amelyek most az energiár-robbanás idején nagy bajba kerültek.
Az az intézmény, amely képes 25 százalékot megtakarítani a gázfogyasztásából, azon segíteni fognak. Mint korábbi MOL-elnök, Csák János úgy látja, Magyarországon lehetséges 20-25 százalékkal csökkenteni a gázfogyasztást - írja az Infostart.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt