A demokratikus alapjogok fokozatos korlátozását érzékelve úgy látjuk, hogy az MTA-n dolgozó kollégáink kutatási szabadsága és hivatása is egyre nagyobb veszélyben van - olvasható a CEU közleményében, amelyben az intézmény az aggodalmát fejezte ki az MTA átalakításával kapcsolatos kormányzati törekvéseket.
Az MTA Magyarország legfontosabb tudományos intézménye, kiemelkedő munkájával mindig is a teljes magyar társadalmat szolgálta. Az MTA intézményi kutatóhálózata Európában az egyik legsikeresebb, az akadémia függetlenségének aláásását célzó legújabb tervek pedig hátráltatják a kutatás eredményességét, és politikai motivációjuk is minden eddiginél nyilvánvalóbb - véli a CEU.
Kapcsolódó
A magyar társadalom és a kormányzat alapvető érdeke, hogy olyan megoldás szülessen, amely tiszteletben tartja az intézményi függetlenséget, és biztosítja az akadémia több mint másfél évszázados tudásteremtő munkáját
- zárul az egyetem közleménye.
Erdélyben is aggódnak
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége és a szintén kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói is közleményben adtak hangot aggodalmuknak hétfőn a MTA és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanság miatt - írja az MTI. Az egyetem honlapján közölt, a BBTE vezetősége arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanintézet számára kiemelt fontosságú az együttműködés az MTA-val és kutatóintézeteivel. Az MTA kutatóintézeteiben a BBTE számos oktatója szerzett és szerez tudományos fokozatot, az akadémia munkatársai közül többen járultak és járulnak hozzá társult oktatóként a kolozsvári egyetem fejlődéséhez.
Mindezek értelmében aggódva figyeljük az MTA és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanságot. (.) Reméljük, hogy az MTA és kutatóintézeti hálózatának helyzete az MTA számára megnyugtató módon rendeződik, ami lehetővé teszi további gyümölcsöző együttműködésünket ezzel a mind hazai, mind nemzetközi téren nagy elismertségnek örvendő intézménnyel
- fogalmazott a BBTE vezetősége.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai szolidaritási nyilatkozatot juttattak el hétfőn az MTI-hez. Ebben szintén arra a szoros szakmai kapcsolatra hivatkoztak, amely a kolozsvári intézmény és az MTA kutatóintézetei, valamint szakemberei között kialakult.
Aggodalommal figyeljük az MTA kutatóintézeti hálózatának átalakítási folyamatát, amelyet szakmailag indokolatlannak és az MTA kutatóival szemben méltánytalannak tartunk. Mi, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai, szolidaritásunkat fejezzük ki magyarországi kollégáinkkal, és támogatjuk az Akadémiai Dolgozók Fórumának tiltakozó akcióját
- áll a kisebbségkutató munkatársai által jegyzett nyilatkozatban.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz