Egy uniós irányelv felsorol egy rakás anyagot, vegyületet, amelyeket tilos elektromos eszközökben használni. Ezt a rendeletet most módosítanák, ha pedig életbe lép, újabb anyagok kerülnek a tiltólistára.
A kormány honlapján elérhető tervezet (zip) szerint a jövőben tilos lesz használni:
- a DEHP-t, azaz a bisz(2- etilhexil)-ftalátot,
- a BBP-t, azaz a benzil-butil-ftalátot,
- a DBP-t, azaz a dibutil-ftalátot, valamint
- a DIBP-t, azaz diizobutil-ftalátot.
Az indokolásból kiderül, hogy a felsorolt anyagok kitiltásával az elektronikai eszközök kevésbé lesznek veszélyesek az egészségre, különösen a hulladékfeldogozás során, ráadásul könnyebb lesz a szóban forgó eszközök újrahasznosítása is.
A rendelettervezetből szerint az egészségügyben használt orvostechnikai gépek - többek között a mágneses rezonanciás képalkotó berendezések, komputertomográf készülékek, in vitro diagnosztikai eszközök, betegfigyelő eszközök - és az elektronmikroszkópok egyes alkatrészei kis mennyiségben tartalmazhatnak korábban már betiltott anyagokat, például ólmot, kadmiumot, hat vegyértékű krómot, esetleg polibrómozott difenil-étereket (PBDE-t).
A szóban forgó eszközök felújításánál az uniós szabály az alkatrészek felújítását javasolja az alkatrészek cseréje helyett, mivel az újrafelhasználható cserealkatrészek nehezen hozzáférhetőek (nincs belőlük elég), valamint az új alkatrészcsere több káros környezeti, egészségügyi és a fogyasztók biztonságát érintő hatással jár.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön