A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BKFK) rendőrei nyáron is ellenőrzik a fővárosban a reggeli és a délutáni csúcsidőben a buszsávok rendeltetésszerű használatát - olvasható a rendőrségi portálon.
Az ellenőrzés célja, hogy ezeket kizárólag az arra jogosult gépjárművek használják, mint amilyenek
- a menetrend szerint közlekedő autóbuszok és trolibuszok,
- a megkülönböztető jelzéssel felszerelt mentő, tűzoltó és rendőrségi gépjárművek,
- a betegszállító járművek,
- a taxik,
- a motorkerékpárok,
- valamint éjszakai időszakban a szemétszállító járművek.
A buszsávot a kerékpárosok kizárólag akkor vehetik igénybe, ha azt az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki és erre utaló külön jelzőtábla számára megengedi ott a közlekedést.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz