Idén január-júniusban 625 milliárd forintnyi terven felüli bevétel folyt be a költségvetésbe az előző években kiutalt, ám a minisztériumok által fel nem használt költségvetési támogatásokból – derül ki a Magyar Államkincstár napokban nyilvánosságra hozott első féléves adataiból. További 500 milliárd forintot tesz ki a terven felüli áfa-bevétel, ami az "előirányzott" öt százaléknál jóval magasabb inflációnak köszönhető.
Csak e nem tervezett bevételből akár érdemi szociális- és vagy rezsitámogatási programot tudna kidolgozni a kormány háztartásoknak és az önkormányzatoknak - írta a napilap.
Költségvetési maradványok mindig évben keletkeznek, mivel az egyes minisztériumok a lehető legtöbb pénzt lobbizzák ki előkészített vagy kevésbé előkészített projektekre, ám előfordul, hogy az adott projekt szükségtelen vagy nem megvalósítható. Ilyenkor a kötelezettségvállalással nem terhelt maradványokat a kormány elvonja, ami a folyó évben költségvetés bevételeként jelentkezik. A kormány eredetileg azzal számolt, hogy ezekből a maradványokból egész évben mintegy 240 milliárd forint jön össze.
Ezzel szemben a Magyar Államkincstár elszámolási adatai szerint az arra kötelezett költségvetési intézmények csak az első félévben 865 milliárd forintnyi maradványt fizettek be, vagyis 625 milliárd forintnyi nem tervezett bevétel keletkezett – ez az összeg a GDP egy százalékára rúg.
Ráadásul a felesleges kiadások visszafogásával is további 3-400 milliárd forintos mozgásteret teremthetne magának a kormány - fogalmazott a Népszava.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál