Újabb jelentős munka indul a Lánchídon és környezetében. A budai oldalon csütörtökön kezdik felállítani és összeszerelni a toronydarut, amelyet a kivitelező A-Híd Zrt. az építkezés kiszolgálására használ. Az átkelő felújítása során a pesti és a budai oldalon is egy-egy daru működik majd, amely a hídelemeket mozgatja.
Az összeszerelésre váró toronydaru 12 tonna teherbírású, horogmagassága 29,75 méter – vagyis ilyen magasra tud emelni –, a gémje pedig 45 méterre nyúlik ki. Az alvázas kialakítású darut központi vasbetonsúlyokkal rögzítik, ezek tömege 100 tonna. A pesti oldali toronydaruhoz hasonlóan ennek is cölöpözni kellett az alapját, mert az előzetes felmérések szerint a talaj csak így bírja el a szerkezet terhelését.
Közben már épül a hídon végigvezető sínpályarendszer, amelyen a Lánchídra telepített két bakdaru közlekedik majd, a középső medernyílásban pedig készül a láncok korrózióvédelméhez szükséges állványzat. Megkezdődött továbbá a járdaszegélyek bontása is. A felújítási munkákhoz használt gépek beszállítása miatt július 1-jén, csütörtök este 22 órától másnap reggel 6 óráig lezárják a Budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között, majd másnap, péntek este 22 órától reggel hatig ismét forgalomzárásra kell számítani az útszakaszon.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ