Lelógó kábelek, munkások, munkagépek, sártenger. Ez fogadja a Malomtó-széli labdarúgó lelátó felé közlekedőket. A 2015-ben kiírt tender 400 milliós állami támogatásból valósul meg, amit a kecskeméti Horváth Építőmester Kft. nyert el. A kivitelezést január 19-ig kellett volna befejezniük, azonban jól látható, hogy a munkálatok a határidő után két héttel is javában zajlanak - írja bejegyzésében a Ceglédi Spotlight.
A médium a posztban emlékeztet rá, hogy nem volt zökkenőmentes a beruházás: tavaly májusban felborult rajta egy daru. Majd az derült ki, hogy a kiépített vízelvezető drénrendszer nem éri el a célját. Esőzéskor és locsoláskor a munkaterület jelentős része mindig víz alá került. A terület víztelenítése viszont, a munkák zökkenőmentes folytatása és terv szerinti előrehaladása érdekében, elengedhetetlenül szükséges volt. Módosították a szerződést, ami a költségeket is 3,6 millióval megnövelte, a határidőt is ekkor változtatták meg január 19-re.
Kapcsolódó
Az elmúlt években Magyarországon több százmilliárdos nagyságrendű a stadionépítésekre költött pénz.
A fotó forrása: Ceglédi Spotlight.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak