A hivatalban lévő miniszterelnök, illetve a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű párt nyerte a bolgár parlamenti választásokat az exit pollok szerint - írta a portál.
Az országot - kisebb megszakítással - 2009 óta irányító Bojko Boriszov és pártja a szavazatok mintegy 26 százalékát kapta meg.
A második helyen az ellenzék legnagyobb pártja végzett. A Kornyelija Nyinova által vezetett Bolgár Szocialista Párt (BSP) – a kommunistákat is magában foglaló választási koalíciója – a szavazatok közel 18 százalékára számíthat.
15 százalék körüli eredménnyel végezhet a tavaly februárban alakult populista „Vannak ilyen emberek”, amelyet pártként júniusban jegyeztek be. A showman-ből politikussá lett Sztanyiszlav Trifonov pártja ezzel rövid idő alatt a harmadik legnagyobb erővé vált Bulgáriában.
Mivel abszolút többsége nem lesz, Boriszov pártja vélhetően – továbbra is az Egyesült Hazafiak nacionalista szövetséggel – koalícióban kormányoz majd
A választást mérsékelt részvétellel, a koronavírus-járvány miatti szigorú járványügyi szabályok betartásával rendezték meg.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését