Az év végi jutalmakat teljesítményértékelés alapján osztogatták Polt Péter hivatalában - olvasható a portálon.
Az ügyészségeken kiosztott pluszjuttatások összege évről-évre folyamatosan nő: 2017-ben átlagosan 570 ezer forintot osztottak szét, ami 180 ezerrel volt több, mint 2016-ban.
Sok állami hivatalban, cégnél, minisztériumnál osztogattak mostanában jutalmakat, azonban nem egyenlő mértékben.
- Az MNB-nél 537 ezret,
- a Külügyminisztériumban pedig 384 ezret vihettek haza a dolgozók.
- Egyes tankerületekben a tanárok pár ezer forintot kapnak,
- és a mentőszolgálatnál is hasonlóan bőkezűen értékelték a munkát.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat