A "tőkések" országos megoszlása négy megyében volt öt százalék körüli, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében 5 százalék, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 4,9 százalék. Ezzel szemben Tolna megyében és Nógrád megyében alacsony - 2 százalék, illetve 1,4 százalék - volt az arányuk.
Budapesten és a megyei jogú városokban él a "tőkések" legnagyobb része, 45 százaléka, és az összes tőkejövedelem több mint felét, 55 százalékát is itt vallották be. Az egy "tőkésre" jutó bevallott tőkejövedelem kiugróan magas, átlagosan 8,2 millió forint volt a fővárosban.
A fővároson belül, nem meglepő módon a XII., a II., és az I. kerületben volt a legmagasabb az érték - fejenként 16,7, 15,7 és 10,9 millió forint.
A megyei jogú városokban ez a szám átlagosan 5 millió forint volt.
A megyei jogú várok között magas volt az egy bevallóra jutó átlagos tőkejövedelem (Győrben 6,9, Kecskeméten 5,9, Érden, Székesfehérváron és Debrecenben 5,5 millió forint). A legalacsonyabb érték Salgótarjánban született, átlagosan 2 millió forint.
A legmagasabb, átlagosan 472,4 millió forint egy bevallóra jutó tőkejövedelmet Felcsút községben vallották be, a településen összesen 30,7 milliárd forintnyi tőkejövedelem keletkezett tavaly a NAV adatai szerint.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz