Ellentmondásos eredmények születtek a K&H biztos jövő indexében, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta. A mostani felmérésben 500 fő vett részt, az adatfelvétel 2018. június 1-15. között zajlott.
Míg a 30-59 évesek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, addig a megkérdezettek 14 százaléka teljesen biztos benne, 17 százalékuk pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri ezt a kort. A pesszimizmus főleg a férfiakra, a 30-as korosztályra, illetve a falvakban élőkre igaz.
Kapcsolódó
17 százalékos azok aránya is, akik szerint rossz egészségügyi állapotuk miatt kórházba kerülnek majd idős korukra, és ugyanennyien gondolják, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idősotthonban kell töltenie nyugdíjas éveit.
Alig betegek a magyarok?
A megkérdezettek a jelenlegi egészségügyi helyzetükről is nyilatkoztak: 90 százalékuk eddig megúszta komolyabb baleset nélkül, 78 százalékuknak pedig még komolyabb betegsége sem volt.
A jó egészségért azonban a felmérés szerint kevesen tesznek: tízből hét ember bejár dolgozni betegen is, bár ebben a kérdéskörben megfigyelhetők regionális eltérések. A Kelet-Magyarországon élők közel 80 százaléka megy dolgozni a betegsége ellenére, a központi - Budapestet is magában foglaló - térségben azonban ennél kevesebben (66 százalék) tesznek így.
Még orvoshoz sem mennek
A többség ráadásul betegen sem feltétlenül fordul szakemberhez, 70 százaléka mondta ugyanis azt, hogy nem szívesen megy orvoshoz, inkább otthon kúrálja magát. Szűrővizsgálatokra is csak 55 százalék - és inkább a nők - járnak rendszeresen. Az idősebbek azonban komolyabban veszik a megelőzést: az 50-es korosztály kétharmada, a fiatalabbaknak kevesebb, mint fele fordul meg rendszeresen szűrővizsgálatokon.
Tízből hatan állították azt, hogy legalább napi 7-8 órát tudnak aludni, ráadásul minél magasabb valakinek a fizetése, annál többet tud aludni. Hetente a válaszadók kevesebb, mint fele sportol rendszeresen. Leginkább a harmincasok szakítanak időt a sportra, legkevésbé pedig a falvakban élőknek jut idejük a testmozgásra.
A kép forrása: Rawpixel/Unsplash.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?