Egy hét alatt közel nyolcezer aláírás gyűlt össze azon a szabad.ahang.hu -n elindított, Hídvégi Józsefnek, Fonyód polgármesterének címezett petíción, amellyel az aláírók azt szeretnék elérni, hogy megmaradjon a fonyódligeti Árpád part szabadstrandnak, zöldterületnek, és ne legyen tele kocsmákkal - írja a 24.hu.
Az aláírásgyűjtést helyi ingatlantulajdonosok, családtagjaik és ott nyaralók indították el az a felszólítással, miszerint “Nem kérünk az egy kilométeres partszakaszra négy nagy kocsmát!" Fonyód önkormányzata nevében a polgármester mint tulajdonos bérbe adta az Árpád partra levezető utcák partszakaszi részét vendéglátóegységek létrehozására. Ezzel teljesen figyelmen kívül hagyják az Alkotmánybíróság határozatát, mely szerint a Balaton partjától 30 méteren belül nem lehet építkezni.
Nincs ok a bővítésre
Semmivel nem lehet megindokolni, hogy a meglévő ellátórendszert bővítsék, hiszen ezen a szakaszon van már négy játszótér, több vécé, tíznél több öltöző, valamint büfék, kifőzdék, kis éttermek a part környékén, ezek elérhetőek, megtalálhatók, jól működnek. Ezen építkezés kizárólag néhány ember érdekét szolgálja, nem az itteni ingatlantulajdonosokét, akik nyaralni járnak ide, és nem a kocsmák közötti életre és az ezzel járó zajra, szagokra, szemétre, tömegre kíváncsiak - vélik az aláírók.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)