Csütörtök délelőtt jelent meg az Európai Bíróság (EB) honlapján a főtanácsnoki állásfoglalás a Magyarország és Lengyelország által indított perről, amiben a két kormány megtámadta az Európai Unió jogállamisági mechanizmusát.
Campos Sánchez-Bordona jogi főtanácsnok indítványa szerint a luxembourgi székhelyű bíróságnak el kell utasítania a két ország keresetét, mert a mechanizmus megfelel az EU jogi kereteinek, és tisztázottak a mechanizmus elindításának feltételei.
A főtanácsnok szerint a mechanizmust a megfelelő jogalapon fogadták el, az összeegyeztethető az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkével, és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét. Magyarország és Lengyelország még márciusban támadta meg az EB-on a mechanizmusról szóló rendeletet.
Bár a főtanácsnok jogi szakvéleménye ugyan még nem jelenti azt, hogy így is fog dönteni majd az eljárás végén a luxembourgi bíróság, de általában a testület azzal megegyező döntést hoz - olvasható a döntésben.
A bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja a lengyel és a magyar kormány perét, amelyben várhatóan januárban születik végső döntés.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról