Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a NAK felidézi, hogy az élelmiszer-termékpályát érintő olyan kormányzati, illetve országgyűlési döntések születtek vagy állnak kidolgozás alatt, amelyek a belföldi élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozásokat és azokat a mezőgazdasági - elsősorban kertészeti - termelőket is érintik, akik beszállítói a kiskereskedelmi láncoknak. "Nem vitatva a kormányzat szándékait, az ágazat szereplői attól tartanak, hogy ezen intézkedések negatív gazdasági hatása leginkább a beszállítókat fogja érinteni, mivel a piac logikája szerint racionális megoldás a teher kompenzálására a kiskereskedő által alkalmazott árrés növelése" - vélekedik a NAK.
Mindez az olcsóbb importtermékek súlyának növelésével, illetve a magyarországi beszállítók nyomás alá helyezésével járhat az átadási áraik csökkentése érdekében. Ez elsősorban a kisebb magyar cégeket hozhatja abba a helyzetbe, hogy nagyobb mértékű árcsökkentést is eltűrjenek annak érdekében, hogy a polcokon tarthassák termékeiket.
Az intézkedés érdemben veszélyeztetheti a magyar élelmiszeripar és a mezőgazdaság egyes ágazatainak - például a zöldség-gyümölcs szektor - jövedelemtermelő képességét.
Mindezek fényében a NAK javasolja, hogy a kormány tegye egyértelművé: az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése a kiskereskedelmi láncok terheinek növekedését célozta, és nem fogadható el annak bármilyen mértékű áthárítása a fogyasztóra vagy a termék beszállítóira.
Ezt alátámasztandó a kormány helyezze kilátásba, hogy a kiskereskedelmi láncok árkialakításának gyakorlatát figyelemmel kíséri, és minden lehetséges eszközt felhasznál, ha azt észleli, hogy a láncok megpróbálják áthárítani a terheket a termékpálya más szereplőire - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?