Minden héten hétfőn 7-10 óra között, valamint keddtől péntekig naponta 7-9 óra között - 100 km/óra sebességkorlátozás mellett - lezárják a leálló sávot. Hétfőnként 10-17 óra között, valamint keddtől péntekig naponta 9-17 óra között külső - 80 km/óra sebesség mellett - a forgalmi sáv lesz lezárva.
Szombaton és vasárnap nem lesz lezárás a tervek szerint.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri az erre közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávokba.
Részletes tájékoztatást itt kaphatnak az autósok.
Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában