A kerékpárszállító autókra kérhető harmadik, szürke rendszám bevezetése indokolt volt, de közlekedésbiztonsági aggályokra hivatkozva sikerült egy elképesztően bonyolult rendszert kialakítani a belügyminisztériumnak - mondta az InfoRádiónak Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Elmondása szerint hozzá is eljutottak azok a jelzések, amelyek szerint tarthatatlan és életszerűtlen a rendszer. Ebben ugyanis a biciklitartókat az autóval együtt szemlére kell vinni, aminek külön díja van. Leellenőrzik az eszközt és a járművet, majd egy bonyolult nyilatkozat után lehet igényelni a harmadik rendszámot.
Éppen ezért egyeztetést tartottak, amelyen megállapodtak arról, hogy leegyszerűsítik a folyamatot. A harmadik rendszám igényléséhez így nem lesz szükség semmilyen vizsgálatra - hangsúlyozta a kormánybiztos.
Révész Máriusz sem értette, hogy ha a tetőre szerelhető kerékpártárolókat sem ellenőrzik, így miért kellene a vonóhorogra szerelhető szállítót vizsgálni.
A szürke rendszám kiváltásának díja 5500 forint marad, de mivel a szemle megszűnik, így egyéb költség nem lesz. A kormánybiztos reméli, hogy egy hónapon belül rendezik a helyzetet, így azt követően már egyszerűbben igényelhetik a kerékpárt szállítani kívánó autósok az új rendszámot.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val