A 30 éves zalaegerszegi férfi egy értékszállító, személy- és vagyonőr vállalkozás alkalmazottja volt, a munkakörébe tartozott az ATM-ek kezelése. A gépek nyitása és zárása, a pénz kezelése, dokumentálása is a feladatához tartozott, elvárás volt vele szemben az értékszállítási és értékkezelési tevékenységet szabályozó jogszabályok, biztosítói előírások és belső utasítások ismerete.
A férfi tavaly márciustól a rábízott készpénzből rendszeresen vett ki kisebb-nagyobb összegeket, amelyeket azután szerencsejátékra költött. Néhány hónap alatt 9,7 millió forintot emelt el, amit úgy próbált leplezni, hogy az új pénzkazettákból pótolta a régi kazettákban az előzőleg általa kivett összegeket.
Tavaly júliusban azonban munkáltatójánál az értéktárat kezelő alkalmazottak észlelték a hiányt és ellenőrzést rendeltek el. Ekkor derült ki, hogy a vádlott Lentiben, Hévízen, Csesztregen és Zalaszentgróton működő automatákból összesen közel 10 millió forintot tulajdonított el.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a férfi ellen, aki az általa ellopott 9,7 millió forintot az eljárás során teljes egészében visszafizette.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni