"Utoljára ilyen nagy összejövetel hatvan évvel ezelőtt volt, több mint kétezren jöttek el, hogy együtt ünnepeljünk" - mondta szombaton az ohiói Clevelandben rendezett ünnepségről telefonon az MTI-nek Mezei András atya, az ottani Szent Imre-templom plébánosa.
A Clevelandben és környékén élő magyarok lelki gondozója hangsúlyozta: az államalapítás ünnepének fesztiválja nem csupán a gasztronómiáról szól, hanem lelki töltekezésről is. "Spirituális tartalma is van ennek az ünneplésnek, szombaton és vasárnap szentmiséket tartunk a Szent Imre- és a Szent Erzsébet-templomban, és megáldjuk az új kenyeret is" - fogalmazott Mezei András, aki három esztendeje szolgál Clevelandben.
A clevelandi ünnepségen tíz méteres magyar trikolór lobogott a Szent Imre-templom tornyán, az ünnepi műsort a helyi cserkészek adták, fellépett László Atilla erdélyi énekes is, és - mint Mezei András elmondta - sokan elérzékenyültek, amikor felcsendült a magyar és a székely himnusz. (Augusztus 20: a vonatközlekedés rendje is változik Magyarországon.)
Az ünnepséget a magyar állam és a Bethlen Alapítvány támogatta, miként az Illinois államban lévő Chicago ünnepi rendezvényét is. A Michigan-tó partján fekvő nagyvárosban vasárnap, helyi idő szerint délelőtt kezdődik az ünnepi program.
Bencsik Zita chicagói főkonzul arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vasárnap a chicagói Szent István király-templomban cserkészek és iskolások bevonulásával kezdődik a szentmise, majd ünnepi ebéd és program várja az érdeklődőket.
A Washingtonban és környékén élő magyarok augusztus 20-án, hétfőn zarándoklatnak nevezett sétával a virginiai Arlingtonból a washingtoni bazilikában lévő magyar kápolnába vonulnak, ahol szentmisével emlékeznek a magyar államalapítás ünnepére.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság