A kormányzat mindent eszközt rendelkezésre bocsát annak érdekében, hogy kiszámítható, sikeres és eredményes legyen hazánkban burgonyát termeszteni. A klimatikus viszonyok jelentős változása – különösen a burgonyatermesztés számára kulcsfontosságú nyarak melegebbé és szárazabbá válása – miatt öntözés nélkül már nemigen lehet eredményesen burgonyát termelni. Ezért az agrártárca támogatja, hogy a termelők öntözési közösségeket hozzanak létre, működésüket és beruházásaikat kiemelten támogatja - mondta Feldman Zsolt Nyírteleken, az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-, Növényvédelmi és Technológiai Bemutatón, az AM közleménye szerint.
Az államtitkár emellett sikeresnek és eredményesnek nevezte azt a közelmúltban lezárult pályázatot, amelynek nyertesei többek között olyan tárolókapacitások bővítésére vagy kialakítására nyerhettek el támogatást, amelyek segítik a burgonya hosszú hónapokon keresztül, korszerű körülmények között történő tárolását. A Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében pedig most nyíltak meg azok a pályázati lehetőségek, amelyek révén a termelők technológiai kapacitásukat, gépparkjukat újíthatják meg.
Van perspektívája a burgonyaágazatnak, a fogyasztók ugyanis kedvelik, keresik a burgonyát. A megváltozott fogyasztói igények egész évben egyenlő minőséget és választékot keresnek az üzletekben. Ehhez segíti hozzá a termelőket a megfelelő tárolókapacitás, gépparkjuk megújítása és a precíziós gazdálkodás eredményének kihasználása - mondta Feldman Zsolt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?