Megszünteti a kormány október 1-től a ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből. A hvg.hu által szemlézett bejelentés alapján a cég legtöbb feladatát a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága fogja majd ellátni.
Az átvétel felelősét a rendeletben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, vagyis Mager Andreát jelölték meg.
Azokat a feladatokat, amelyek nem kerülnek a hatósághoz, a 24.hu szerint október 1-től a tárca nélküli miniszter, és a Miniszterelnöki Kormányiroda veszi át. Úgy mint a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása; a koncessziós szerződések megkötésének (módosításának, megszüntetésének) előkészítése; a koncessziós szerződésekből eredő számlázási feladatok, illetve a koncessziós szerződésekkel összefüggő követeléskezelési feladatok ellátása.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egyébként az állami koncessziók, a bírósági végrehajtók és a felszámolók ura lesz, itt írtunk róla:
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön