Benyújtották a parlament elő a szociális hozzájárulási adó csökkentéséről szóló törvénytervezethez kapcsolódó egyéb adóváltozásokat. A szociális hozzájárulási adó 19,5-ről 17,5 százalékosra csökken az év közepén.
A szociális hozzájárulási adót a munkáltató fizeti, tehát ez a köztehercsökkenés közvetlenül nem hat a nettó bérre. (Ettől függetlenül a munkáltató dönthet úgy, hogy továbbhárítja azt). Egy bruttó 300 ezer forintos bér esetében eddig a szocho 58 500 forint volt, júliustól ezt az összeg 52 500 forint lesz.
Ezért ha egy magánszemélynek szociális hozzájárulási adót kell fizetnie, akkor a korábbi 84 százalék helyett a megállapított jövedelem 85 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni. Az adóelőleg megállapításánál is ez a szabály.
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke is csökken a korábbi 19,5-ről 17,5 százalékra.
Módosítják a kisadózók ellátási alapját is, tekintettel arra, hogy a tételes közterhen belül a szociális hozzájárulási adórész csökken, így az egyéni járulékoknak megfelelő adórész növekszik, ezért az ellátások alapjaként is magasabb összeget szükséges figyelembe venni. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényben az ellátások havi alapja 94 400 forintról 98 100 forintra nő, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 158 400-ról 164 ezer forintra nő.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben