Az államfő levelében emlékeztetett: a törvény javaslatához fűzött indokolás szerint a jogszabály elfogadásának célja a kárpótlási folyamat lezárása és egyben a kárpótlás során visszamaradt termőföldeknek a "Földet a gazdáknak" program keretében történő értékesítési lehetőségének megteremtése.
A törvény a szövetkezetekről szóló törvényt és az átmeneti szabályokról szóló törvény módosítja, úgy, hogy "a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésüket követően az állam tulajdonába kerüljenek".
Áder János azt tartja aggályosnak, hogy az új rendelkezés nem határozza meg, hogy mire terjed ki az állam tulajdonszerzése. Azt írta: a módosított szöveg értelmében "az állam a földalapok kijelölésének elmaradása esetén feltétel nélkül, előre meg nem határozott mértékben, ingyenesen szerezne tulajdont a szövetkezeti használatban álló termőföldeken".
A köztársasági elnök azt is kifogásolta, hogy a módosítás alapján "előfordulhat, hogy természeti oltalom alatt álló földterületek állami tulajdonba és ezáltal a Nemzeti Földalapba kerülhetnek".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró