A politikus elmondta, a szocialisták - ha más formában, a társadalom igazságérzetéhez és a költségvetési lehetőségekhez igazodva is, de - szükségesnek tartják az év elején megszűnt szolgálati nyugdíjak visszaállítását és a rendőrség egységének helyreállítását a TEK megszüntetésével
Az MTI kérdésére Harangozó Tamás arról is beszélt, hogy nagyjából ötszáz vétlen rendőrt juttatna kéthavi fizetésüknek megfelelő egyszeri kárpótláshoz az a törvényjavaslata, amelyet a 2006. őszi zavargások idején szolgálatteljesítés közben sérülést, kárt szenvedő rendőrök érdekében terjesztett be a parlamentnek.
Hozzátette: másfél éve már benyújtotta ezt az indítványt, ám a fideszes többség tárgysorozatba sem vette. Az ellenzéki politikus most belügyminiszteri támogatást remél, de ha ezt nem kapja meg - folytatta -, az MSZP kormányra jutva újból kezdeményezni fogja a megsérült rendőrök kárpótlását.
Aki a Terrorelhárítási Központ megszüntetését kéri a kormánytól, az a magyar emberek biztonságát teszi kockára - olvasható Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének közelményében. A TEK számtalan bel- és külföldi akcióban bizonyította szakmai tudását, rátermettségét, külföldön elrabolt túszokat hozott haza. Ha ez a teljesítmény a szocialistáknak semmit sem ér, azt őszintén sajnáljuk - tette hozzá Selmeczi.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford