A tárcavezető szerint ahhoz, hogy a már több éve meglévő törvénytervezet az ingatlanadóról bekerüljön a parlament elé, a kormánynak egy új metodológiát kellene kidolgoznia a lakások, a házak és a mezőgazdasági földek értékének számítására. Erre pedig már nincs idő - tette hozzá.
Cerar nem sokkal megválasztása után jelentette be, hogy kormánya új ingatlanadóról szóló törvényt tervez, amely összhangban lesz az alkotmánnyal. A kabinet akkori számításai szerint az új adózási forma 250 millió euró bevételt hozott volna az államnak.
Kapcsolódó
A legnagyobb koalíciós partner, a Szlovén Nyugdíjasok Pártja (DeSUS), amelyet Karl Erjavec külügyminiszter vezet megerősítette, hogy néhány törvénytervezet, amelyet a kormány még mandátuma elején hirdetett meg, nem talált egyetértésre a kormányzó pártoknál.
2013-ban az Alenka Bratusek vezette kormány is megpróbálkozott az ingatlanadó bevezetésével, de röviddel azután, hogy megszavazták az arról szóló törvényt, az alkotmánybíróság megsemmisítette azt.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet