A Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) pénteken tette közzé idei jelentését, amelyből kiderült, hogy az idei áramfogyasztás 47 százalékát megújuló energiából fedezték – írja az MTI.
Az idei arány öt százalékponttal haladja meg a tavalyi eredményeket.
A növekedés elsősorban annak a nagy mennyiségű szárazföldi szélenergia-termelésnek köszönhető, amelyet az év kezdetekor tapasztalt szeles időjárás tett lehetővé, de a napsütéses nyári hónapok is nagyban hozzájárultak az eredményhez.
A zöld energia aránya a teljes áramtermelésben 45 százalék közül mozog, ugyancsak öt százalékponttal meghaladva a tavalyi arányt.
A BDEW szerint 2022-ben 574 milliárd kilowattóra energiát állítottak elő, ez két százalékponttal kevesebb, mint az egy évvel ezelőtti mennyiség.
A megújuló energiaforrások 256 milliárd kilowattórával járultak hozzá a teljes bruttó áramtermeléshez, ebből körülbelül száz milliárd kilowattórát a szárazföldi szélenergia fedezett. A jelentés szerint a fotovoltaikus rendszerek 62 milliárd kilowattórával, míg a biomassza közel 47 milliárd kilowattórával járult hozzá az energiatermeléshez.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?