Az NVB április 5-én megtagadta a hitelesítését a Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója által magánszemélyként benyújtott kérdésnek. A kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetről (OECD) szóló szerződésben részes állam által elismert felsőoktatási intézmény Magyarországon bejelentés alapján folytathasson külföldi oklevelet adó képzési tevékenységet?"
Az NVB egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az OECD-tagállamok által elismert felsőoktatási intézmények esetén az akkreditációval és a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos törvényi követelmény mellőzése olyan jogalkotási kötelezettséget keletkeztetne az Országgyűlés számára, amely diszkriminatív lenne más intézményekre.
Kapcsolódó
A DK április végén jelentette be, hogy a Kúriához fordulnak jogorvoslatért. Sebián-Petrovszki László akkor azt mondta: jogászaik hetekig dolgoztak a kérdés megfogalmazásán és úgy gondolják, hogy az jogilag rendben van. A Kúria honlapján közzétett végzés szerint a párt alapvetően azt vitatta, hogy a diszkrimináció tilalmába ütközve alaptörvény-ellenes lenne a kérdésük.
A Kúria keddi végzésében megalapozatlannak találta a DK felülvizsgálati kérelmét, a bíróság szerint az NVB döntése érdemben helyes, bár az indoklással nem értett egyet.
A bíróság szerint indokolt volt, hogy az NVB vizsgálta a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályozást, azonban "téves volt a felsőoktatási intézmények homogén és összehasonlításra alkalmas csoportjának határozati felállítása". A bíróság leszögezte: engedélyezés szempontjából nem lehet azonos csoportba sorolni - az eltérő szabályozás okán - a magyar és a külföldi felsőoktatási intézményeket, így a felülvizsgálati kérelemben megalapozottan kifogásolták a homogén csoport felállítását az NVB-határozatban. A bíróság úgy látta, nem lehet megállapítani, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás tiltott alaptörvény-módosítást eredményezne.
A Kúria ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a kérdés nem felel meg a választói egyértelműség követelményének. Azt írták, a választópolgárok nem láthatják át többek között, hogy az OECD-nek milyen szerepe van a felsőoktatási képzésben, mi indokolja a szervezethez tartozó tagállamok speciális helyzetét, ezért nem tudják a döntés következményeit felmérni. A Kúria végzése jogerős.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége