Hozzátette, hogy jövőre szénbányászati koncesszióra is meghirdetnek pályázatot. Az államtitkár bejelentette: 42,3 milliárd forint áll rendelkezésre az év végén bezáró márkushegyi bánya alkalmazottainak átképzésére és elhelyezkedésük támogatására, amelyet a Vértesi Erőmű segít. Elmondta, hogy a kormány az idén is folytatta azt a munkát, amelyet a Nemzeti Energia Stratégia tartalmaz. Így a 2014/2015-ös tanévben három helyszínen megkezdődött újra a vájárképzés, mivel az ásványi vagyon kitermeléséhez szakképzett munkaerő szükséges.
A jogalkotásról szólva kitért arra, hogy a parlament tárgyalja a bányászati, valamint a termőföld védelméről szóló törvények módosítását. Az új szabályok megszüntetik a jogosulatlan bányászatot, valamint az állami tulajdon jogtalan használatát.
Aradszki András felidézte, hogy 1989. december 4-én elevenítették fel újra a bányászok, kohászok és tüzérek védőszentje, Szent Borbála hagyományát, így a mai a 25. ünnepség a sorban. A vallásos ünnep kötődik a bányászat kockázatához és az ebből fakadó szolidaritáshoz.
Az ünnepségen - felvételről - megszólalt Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke is. Egyebek mellett elmondta, hogy a Bányászati és Kohászati Egyesület jogelődje 1892-ben alakult meg Selmecbányán, ezen az alapon jöttek létre az önsegélyező szervezetek és a bányászkórház is. Miután a hagyományos szénbányászat gazdaságtalan lett, az ágazat visszafejlődött, de az új technológiák lehetővé teszik a bányák újranyitását.
Az ünnepség végén Aradszki András Szent Borbála érmeket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a kiemelkedő munkát végzett bányászoknak, valamint kohászoknak.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják