Tájékoztató jellegű közleményt adott ki az Európai Bizottság a 2014 szeptemberében életbe lépő új uniós statisztikai módszertanról. Az ESA az EU-ban használt nemzeti számlák adatainak előállítására vonatkozóan rögzíti a harmonizált módszertant, szeptembertől az ESA 2010 keretrendszer váltja fel a jelenleg érvényben lévő ESA 1995 keretrendszert.
Ennek keretében az EU felülvizsgálja és frissíti az egységes szabványokat, osztályozásokat és elszámolási szabályokat, amelyek a nemzeti számlák előállítására vonatkoznak. A Bizottság a változást azzal indokolja, hogy az elmúlt 20 évben jelentős változások történtek, amelyek hatással voltak a gazdaságokra. Ilyen például az információs technológia növekvő szerepe a termelési folyamatokban, az immateriális javak valamint a szellemi termékek és szolgáltatások növekvő szerepe, továbbá a gazdasági rendszerek globalizációja.
A módszertan megváltoztatása hatással van a bruttó nemzeti össztermék adatokra. Számszerűsítve 2,4%-kal nő a GDP a teljes Európai Unióban, amikor az Eurostat az új módszertant fogja alkalmazni, vagyis idén szeptembertől. A Bizottság közleményéből az is kiderül, hogy az Eurostat arra kérte az egyes tagállamokat, hogy küldjék meg első becsléseiket a módszertanváltás hatásairól. A tájékoztatóban a Bizottság feltüntetett egy táblázatot, amely azt tartalmazta, hogy önmagában a módszertanváltás mennyivel emeli meg az egyes országok GDP szintjét. Ehhez adódhat még hozzá a statisztikai változások hatása. 2014 szeptemberében pedig ezek összesített eredményét fogja nyilvánosságra hozni az EB.
A Bizottság 5 kategóriába sorolta a tagállamokat, Magyarország esetében 0-1%-os GDP-növekedést tart elképzelhetőnek a módszertanváltás következtében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető