A bázisidőszakinál magasabb hiány a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedéséből adódott - írja az előzetes adatokra hivatkozva a KSH. A 2013. harmadik negyedévi hiány 174,1 milliárd forint volt, a GDP 2,4 százaléka, amely 94,6 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket. A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2013 első három negyedévében a kormányzati szektor bevétele 10 047,1 milliárd forint, kiadása 10 602,7 milliárd forint, hiánya 555,6 milliárd forint volt.
A bevételek 2012 első három negyedévéhez képest 5,9 százalékkal nőttek. A jövedelemadó-bevételek 6,7 százalékkal emelkedtek, egyrészt a hitelintézeti járadék, másrészt az energiaellátók jövedelemadója növekedése nyomán. A termelési- és importadó-bevételek 4,7 százalékkal - ezen belül az áfa-befizetések 2,8 százalékkal - és a társadalombiztosítási hozzájárulások 3,6 százalékkal emelkedtek, míg a tőkeadók esetében 12,4 százalék csökkenés mutatkozott a KSH adatai szerint.
2013 első három negyedévében 7,3 százalékkal nőttek a kormányzati szektor kiadásai 2012 azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékben, 24,9 százalékkal a felhalmozási kiadások emelkedtek, amihez a jelentés szerint továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek, az egyéb középületek felújítása, valamint a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak hozzá. A folyó termelőfelhasználás 8,9 százalékkal, a kamatkiadás 6,8 százalékkal nőtt, a munkavállalói jövedelem 5,3 százalékkal, a pénzbeni társadalmi juttatások 3,6 százalékkal bővültek. Utóbbi növekedésében a legnagyobb szerepet a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások 9,2 százalékos emelkedése játszotta.
Tavaly a III. negyedévben a kormányzati szektor bevétele 3 417,8 milliárd forint, kiadása 3 591,9 milliárd forint, hiánya 174,1 milliárd forint volt.
A bevételek a III. negyedévben 5,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, aminek egyik fontos tényezője a jövedelemadó-bevételek 7,5 százalékos bővülése volt. A társadalombiztosítási hozzájárulások 5,6 százalékkal, a termelési- és importadók 1,7 százalékkal - ezen belül az áfa-befizetések 0,2 százalékkal - bővültek. A tőkeadók 15,3 százalékos csökkenést mutattak.
A kormányzati szektor kiadásai 8,2 százalékkal nőttek tavaly a III. negyedévben az előző év azonos időszakához mérten. A felhalmozási kiadások és a folyó termelőfelhasználás jelentősen, 23,4, illetve 16,2 százalékkal emelkedtek, a munkavállalói jövedelem 4,4 százalékkal, a pénzbeni társadalmi juttatások 3,6 százalékkal, a kamatkiadások 1,6 százalékkal nőttek.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni