Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján közölte: dokumentumokkal tudják igazolni, hogy a Gyurcsány Ferenchez köthető Agóra Kft. 1997 októberétől 1998 júliusáig "nagyon komoly, zsíros", 80 millió forint összértékű megbízást kapott a paksi atomerőműtől.
A mostani - egyébként 16 éves ügyek - felvetése válasz lehet arra, hogy a DK elnöke tegnap vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett Orbán Viktorral szemben.
A szerződés teljesítésének azonban semmilyen nyoma nincs - folytatta -, így "nemcsak képmutatásról beszélhetünk, hanem azt is megkérdezhetjük Gyurcsány Ferenctől, hogy talán színlelt szerződést kötött-e". Szavai szerint "a korrupció gyanúja eléggé körüllengi ezt a szerződést". Ennek bizonyítékául egy 1999-es, az erőmű felügyelőbizottsági (fb) ülésen készített dokumentumot említett, amely szerint az fb több dolgot is kifogásolt a szerződésben. Nem találták tisztázottnak, milyen feladatot kell elvégeznie a cégnek, feltűnően magasnak tartották a nyolcmilliós havidíjat, és kifogásolták, hogy nem kértek írásbeli teljesítést - idézett a dokumentumból a politikus, hozzátéve azt is, hogy mindemellett az Agóra Kft. nem szerepelt a - biztonsági okokból szükséges - paksi szerződéses partnerek jegyzékében sem. Egyedül annak van nyoma, hogy a pénzt az utolsó fillérig átutalták a vállalatnak - mondta Németh Szilád.
A Fidesz mindezek alapján választ vár Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöktől, a Demokratikus Koalíció elnökétől arra: elismeri-e, hogy a paksi bővítés ellen az elmúlt hetekben indított "hadjáratuk" képmutató és hazug politikai akció volt - mondta a képviselő. Közölte, az is kérdés, hogy ez a 80 millió forint "a személyes boldogulásukat vagy az MSZP pártpénztárát gazdagította". A 80 millió forinttal kapcsolatban megjegyezte: abban az időszakban "ereje teljében volt a Bokros-korszak", és ez az összeg akkor egy középiskolai tanár százéves fizetése lett volna. Hozzátette azt is, hogy abban az időben nem kaphatott sem gyest, sem gyedet, sem családi pótlékot az a gyermekes család, ahol az egy főre jutó jövedelem meghaladta a 26 200 forintot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)