Kósa Lajos a Fidesz Dobogókőn tartott elnökségi ülése után a Magyar Időknek hangsúlyozta: a kétnapos ülésen konszenzus volt arról, hogy Áder János államfő - akinek jövő májusban jár le a mandátuma - legyen a köztársaságielnök-jelölt - idézi a lapot a hvg.hu.
A frakcióvezető elmondta azt is, hogy az ülésen áttekintették a politikai helyzetet, és foglalkoztak a kampányhoz kapcsolódó szervezeti és személyi kérdésekkel. Hozzátette: azt tekintették át, hogy a választókerületi elnökök megbízása, további kinevezése miként történjen.
Kapcsolódó
Orbán Viktor már a múlt héten arról beszélt, hogy miután az elnökség tárgyal a köztársasági elnök lehetséges személyéről, a parlamenti frakciókkal is megvitatják a jelölteket. A miniszterelnök jelezte, javaslatát csak azt követően fogja megtenni, ha meghallgatták a különböző véleményeket. Azt is elmondta: Áder Jánost nagyra értékeli, és a komoly lehetőségek között van, hogy ő folytassa a munkáját.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin