A kormányfő az MTI szerint úgy fogalmazott: "határvadász egységeket állítunk fel, amelyek az Önök biztonságát őrzik majd, együttműködve a rendőrséggel". Első lépésben 2200 határvadászt képeznek ki és állítanak szolgálatba. Az erről szóló rendeletet Orbán pénteken aláírta. (A kormányrendeletből kiderül, a határvadászok a rendőrség állományába fognak tartozni.)
Orbán Viktor közölte azt is, hogy csütörtökön több mint tíz órás kormányülést tartottak. Megállapították, hogy számos afrikai ország élelmiszerellátása veszélybe került a ukrajnai háború miatt (nagy részben azért, mert az oroszok blokkolják az ukrán gabonaszállítmányokat - a szerk.) Az élelmiszerválság miatt arra számítanak, hogy tovább nő a migrációs nyomás a déli határainkon. Több százezer illegális migráns kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban - véli Orbán.
Dráma!
A kormányfő ennek előszelét már érzi, "megnőtt az illegális határátlépők száma", sőt a "fellépésük egyre erőszakosabb és brutálisabb". A szerb oldalon már fegyveres összecsapások is voltak, amelyek halálos áldozatot követeltek - mondta Orbán. (Ez a Szabadka melletti erdőnél történt, amikor két afganisztáni menekülteket csempésző banda csapott össze, és a lövöldözésben egy 16 éves lány meghalt - a szerk.)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy