A politikus így kommentálta az MTI-nek, hogy a Fővárosi Törvényszék pénteken felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, és - elfogadva a hitelintézet javaslatát - úgy döntött, az Alkotmánybíróság (Ab) elé terjeszti a devizahitelekkel összefüggő ügyet.
Az Ab-hoz fordulás a bankok időhúzó taktikájának a része, próbálják elhúzni az időt, hogy ne történjen meg a magyar bankrendszer elszámoltatása - reagált Rogán, aki szerint ez az "időhúzási taktika" sikertelen lesz, mert a törvényhozó erre a lehetőségre is gondolt az elszámoltatást elindító jogszabály júliusi elfogadásakor. Akkor a bíróságoknak meglehetősen szűk, de reális határidőket szabtak az eljárások lefolytatására, és ennek során az Ab-hoz fordulás lehetőségével is kalkulálták - mondta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.
A kormánypárti politikus szerint azonban bizonyos értelemben még jó is, hogy egy bíró az Ab-hoz fordult, mert innentől kezdve a többi perben ez a lehetőség elvész, hiszen az Ab egy konkrét eset kapcsán állást foglalhat majd.
Az Igazságügyi Minisztériumhoz hasonlóan a Fidesz-frakció is arra kéri az Ab-t, hogy a lehető leghamarabb, sürgősséggel tárgyalja meg a beadványt, és ezáltal folyamatosan haladhasson a bankok elszámoltatása - közölte Rogán, aki szerint a pénzintézetek februári elszámoltatása szerinte nem került veszélybe.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy