Nincs köze a volt főpolgármesternek az OLAF-jelentésben taglalt esetekhez, kiemelkedően az Alstom-ügyhöz - nyilatkozta az Inforádió szerint a Magyar Időknek Magyar György ügyvéd.
Mint mondta, teljes körű ügyvédi megbízást kapott Demszky Gábortól azután, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter összefüggésbe hozta a főpolgármester nevét a 4-es metró ügyeivel.
Kapcsolódó
Magyar György szerint az 1990 és 2010 között regnáló szabad demokrata városvezetőt sem jogi, sem politikai, sem pedig erkölcsi felelősség nem terheli a 4-es metró körüli ügyekben. A jogász azt is elmondta: a jövőben minden további nyilatkozatot rajta keresztül fog megtenni Demszky Gábor. (Korábban még volt mondanivalója a volt főpolgármesternek. Hogy mi, azt ide kattintva megtudhatja!)
Úgy tűnik, a szoros ügyvédi kontroll kiterjed a politikus Facebook-oldalára is, mivel Demszky az OLAF-jelentés péntek déli nyilvánosságra hozatalát már nem kommentálta.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros