Az oktatási államtitkár azt mondta: a kabinet biztosítja a Klik működéséhez szükséges forrásokat mind az elkövetkező négy hónapban, mind a már utána következő, de új szervezeti formában. Az előző nap bejelentett változtatásokat indokolva kiemelte: a Klik létrehozása óta eltelt három év, át kellett gondolni a központ működését.
A Klik szervezetét július 1-jétől teljesen átalakítják, és egy olyan szervezet jön létre, amelyik nagyobb mértékben szolgálja az oktatás ügyét és nagyobb mértékben lesz partner az iskolák számára. Biztosítani kívánják továbbá a stabilitást mind a finanszírozásban, az irányításban, mind az egyes folyamatok területén - jelezte.
Az oktatási államtitkár közlése szerint arra kérte Pölöskei Gáborné helyettes államtitkárt, hogy eddigi funkcióját felváltva töltsön be egy operatív posztot, irányítsa a Kliket, illetve kezdje el előkészíteni az átalakításokat.
Pölöskei Gáborné, aki március 1-jétől vezeti a Kliket, három prioritást jelölt meg: a tartozások rendezését, a mindennapi működés biztosítását és július 1-jére az új szervezeti keretek kialakítását. Úgy fogalmazott: nagy a kihívás és a feladat, amit némi félelemmel, de örömmel vállalt el. Operatív embernek tartja magát és a felkérés is operatív munkára szólt. Immár 17 éve dolgozik a közigazgatásban, az oktatásirányítás különböző szintjein szerzett tapasztalatokat, amelyeket hasznosítani kíván.
Palkovics László Jenei Zoltánról, a Pécsi Tudományegyetem kancellárjáról, aki miniszteri biztosként segíti az átalakításokat, elmondta: tavalyelőttig az intézmény adóssága 8 milliárd volt, ez tavalyra a tizedére csökkent. Szavai szerint ez bizonyítja, hogy Jenei Zoltán egy nagy rendszer irányításában, egy nagy struktúrában való gondolkodásra, mint amilyen a Klik, mindenképpen alkalmas.
Jenei Zoltán kiemelte: az elkövetkező hetekben áttekintik a Klik gazdálkodását, működési környezetét, és a több tízezres számlaállományt. Reményei szerint a számlák gyors rendezése helyreállítja majd a bizalmat a piacon a Klikkel szemben, és segítheti a belső működési nyugalom helyreállítását is. Feladatként jelölte meg az átlátható, szabályos és a működési szint valamennyi elemében következetes gazdálkodás megvalósítását a jövőben. Úgy fogalmazott, a feladat nagy, de hisz abban, hogy július 1-jéig megvalósítható.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin