Azt szeretnék, hogy a mediánnyugdíj alatti ellátást kapók a 13. havi nyugdíj - amit most a kormány fokozatosan visszaépít - 2024-ig számukra járó fennmaradó részét előlegként felvehessék.
Javasolják azt is, hogy a harminc éven keresztül támogatott szociális üdültetés megszüntetése miatt a mediánnyugdíj alatti ellátásban részesülő öregségi nyugdíjasok egyszeri, tízezer forint értékű kárpótlásban részesüljenek.
A szervezet létrehozna egy egyeztető fórumot is a nyugdíjasokat képviselő civil szervezetek bevonásával.
Felvetették azt is, hogy az év elejei háromszázalékos nyugdíjemelést a kormány legalább 0,9 százalékkal emelje meg.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz