Uniós diplomaták tájékoztatása szerint az uniós csúcstalálkozón Zelenszkij azt mondta, hogy az elkövetkező hat hónap fontos lesz Európa számára,
történelmi időszak, az Ukrajna uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdéséhez.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az értékek, a tartós béke, valamint az erős és szabad Európa elképzelhetetlen Ukrajna nélkül.
Készen állunk a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az Európai Bizottság ajánlásainak végrehajtásában elért előhaladásunkat értékelni kell
– fogalmazott Zelenszkij, majd hozzátette: Ukrajna eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben felkészüljön a csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdésére. Ennek érdekében mindent meg fogjuk tenni – tette hozzá.
Az ukrán elnök a Wagner katonai magánhadsereg június 24-i lázadásával és annak elfojtásával kapcsolatban azt mondta, hogy a Vlagyimir Putyin elleni fellépés kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tette az orosz elnököt. Azonban látjuk a gyengeségüket is, amelyre nagy szükségünk van – jelentette ki.
Minél gyengébb Oroszország, és minél jobban tartanak vezetői a lázadásoktól és felkelésektől, annál jobban félnek attól, hogy felingereljék Ukrajnát. Oroszország gyengesége biztonságot jelent mások számára
– tette hozzá beszédében Volodimir Zelenszkij.
Az orvosi marihuána mellett tört lándzsát az ukrán elnök
Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnának Európa legerősebb mentális és fizikai rehabilitációs ágazatát kell létrehoznia. Mindezt a megfelelő tudományos kutatások és ellenőrzött ukrajnai termelés mellett látná kivitelezhetőnek az elnök. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Szerdán még nyugi, aztán jön a totális káosz
Szijjártó bekeményített: kemény csapással áll bosszút az ukránokon
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Hajszálrepedések a kormánypárt páncélján: vissza kell fognia magát az elnöknek
Alig két óráig tartott az orosz-ukrán béketárgyalás, Zelenszkij szerint halogatnak
Személyesen vallott tragédiáról a nő, aki átélte az elképzelhetetlent
Ez a Fidesz gazdasági programja? Orbán Viktor bemondta a legfőbb számokat