Kijev ukrán városok elleni orosz rakétatámadásról számolt be szombaton, több helyen áramkimaradás volt.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szombaton Kijevben közölte, hogy a rakétákat az orosz ellenőrzés alatt lévő területekről lőtték ki repülőgépek.
Inkább leállították az áramszolgáltatást
A károk megelőzése érdekében Kijevben és a környező térségben, valamint Dnyipróban és Odesszában leállították az áramszolgáltatást – közölt a DTEK áramszolgáltató.
A nyugat-ukrajnai Hmelnyickijben legalább két rakéta csapódott be. A dél-ukrajnai Mikolajiv megyében két rakétát észleltek – írta Telegram csatornáján Vitalij Kim, a megye kormányzója. Az ukrán hadsereg közlése szerint az orosz erők két Kalibr robotrepülőgépet lőttek ki a Fekete-tengeren állomásozó hadiflotta hajóiról.
Kamala Harris: Oroszország barbár háborút folytat Ukrajna ellen
Az amerikai alelnök a világ legrangosabb nemzetközi biztonságpolitikai fórumán orosz fegyveresek által Ukrajnában elkövetett gyilkosságokról, kínzásokról, szexuális bűncselekményekről és ukrán állampolgárok Oroszországba áttelepítéséről gyűjtött adatokat ismertetve kiemelte, hogy Oroszország széles körű és rendszerszerű támadásokat intéz Ukrajna lakossága ellen.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?