A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az észak-macedón kollégájával közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva a friss amerikai belpolitikai fejlemények kapcsán arra kérte az Egyesült Államok adminisztrációjának minden tagját, hogy „a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék a fiókba”.
„Innentől kezdve nem szeretnénk arról hallani az amerikaiaktól, hogy itt hogy működik a demokrácia, hogy működnek az intézmények, mi van a jogállamisággal”
– fogalmazott a miniszter.
„Mert ha azt meg lehet tenni, hogy a választás egyik legnagyobb esélyesét diszkvalifikálják, akkor innentől kezdve mi semmilyen kritikát nem fogadunk el ebből az országból a politikai rendszerünk működésére vonatkozóan” – idézi az MTI a minisztert.
Trump, mint a béke embere
Szijjártó Péter emellett arra is kitért, hogy Donald Trump kizárása azért is lenne nagyon rossz hír, mert benne lehet bízni, amikor béketeremtésről van szó, ugyanis ő volt az egyetlen az utóbbi évtizedekben, aki sikeres volt a közel-keleti helyzet rendezésében.
„Azt hiszem, hogy joggal bízunk abban, hogy ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke, akkor nagyon gyorsan béke lenni a közelünkben, a szomszédságunkban. Arról is meg vagyunk győződve, hogy ha Donald Trump maradt volna az Egyesült Államok elnöke, ez a háború nem tört volna ki” – mondta Szijjártó Péter.
„Úgyhogy nekünk, békepártiaknak kifejezetten rossz hír lenne, ha az Egyesült Államokban azok a törekvések, amelyek a legesélyesebb elnökjelölt kizárására irányulnak, sikeresek lennének.”
Orbán Viktor: Hívjuk vissza Trumpot! Ez az egyetlen kiút
Orbán Viktor miniszterelnök a Fox Newstól néhány hónapja távozó Tucker Carlsonnak adott interjút. A beszélgetés főként az orosz-ukrán háborúról, a harmadik világháború veszélyéről, a béke fontosságáról és Donald Trumpról szólt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra