Vádat emelt Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az állami vasúttársaság árufuvarozási üzletágának (CFR Marfa) volt vezetői ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bűnszervezetbe tömörülve, valós értéknél alacsonyabb áron adtak el leselejtezett tehervagonokat, több mint 7,5 millió eurós kárt okozva az államnak.
A vádhatóság szombati közleménye szerint a CFR Marfa akkori vezérigazgatója és több vezető beosztású alkalmazottja 2014-ben bűnszervezetet hozott létre különösen súlyos következményekkel járó sikkasztás és pénzmosás elkövetése céljából.
A CFR Marfa döntéshozói
2450 tehervagon forgalomból történő kivonását, leselejtezését hagyták jóvá és valós értékük töredékéért kínálták eladásra őket a bukaresti értéktőzsdén.
A vasúttársaság 2016 augusztusában kötött szerződést a leselejtezett vasúti kocsik értékesítéséről egy Calarasi megyei hulladékhasznosító céggel, amely vashulladék áron – az Evz.ro hírportál szerint tonnánként 120 euróért – vette át a tehervagonokat, amelyek valójában sokkal értékesebb (tonnánként 175 euró értékűre becsült) öntöttvasat és (tonnánként 219 euró értékű) acélt tartalmaztak.
A 35 ezer tonna acélt és 16,6 ezer tonna öntöttvasat a hulladékhasznosító cég később több mint kétszeres áron, tonnánként 255-260 dollárért értékesítette. A gyanúsítottak ellen 2017-ben indított bűnvádi eljárást a DIICOT Temes megyei kirendeltsége.
A vádhatóság most 35 gyanúsítottat – köztük a CFR Marfa volt vezérigazgatóját, fejlesztési igazgatóját, műveleti és értékesítési vezetőit, osztályvezetőit, mérnököket és könyvelőket, valamint több libanoni állampolgárt – állított bíróság elé, a kár fedezeteként pedig 76 bukaresti, Calarasi, Dambovita, Prahova, Konstanca, Gorj, Hunyad, Iasi, Ilfov és Galac megyei ingalant helyezett zár alá. Az ügyet a Temes megyei törvényszék tárgyalja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják