Kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az UEFA állítólagos állásfoglalására hivatkozva közleményt adott ki, amely szerint a jövőben engedélyezni fogja „a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét”, azzal a feltétellel, ha a térkép más szimbólumot vagy feliratot nem tartalmaz, azaz nem lehet rasszista vagy politikai üzenetet rárakni.
Az UEFA a Román Labdarúgó-szövetségnek és az Euronewsnak is megerősítette:
nem engedélyezik a történelmi Magyarországot ábrázoló, illetve az árpádsávos zászlók használatát az európai mérkőzéseken.
A Magyar Labdarúgó Szövetség azt állította, hogy az UEFA és a labdarúgásban felbukkanó diszkrimináció ellen küzdő FARE (Football Against Racism in Europe) elfogadta érvelésüket, „miszerint a Nagy-Magyarország-jelkép és az árpádsávos zászló stadionokban való megjelenései önmagában nem minősülnek rasszista magatartásnak”.
Az UEFA azonban előbb a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) cáfolta a hírt, mondván, „az UEFA nem engedélyezte és nem fogja engedélyezni a Magyar Labdarúgó-szövetség által említett szimbólumok használatát az európai mérkőzéseken”, majd az Euronews romániai szerkesztőségének is megerősítette álláspontját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt